"HOL VAGYOK MAGAMBAN?" - Önismereti projekt
Erős Apolka Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész egyszer csak megkérdezte tőlem, hogy én, mint a plus size nők fotósa, miként ábrázolnám a maszkjait egy fotósorozatban? Rá is vágtam azonnal: -Akt!
Így jött létre Krisztáról, a modellről és Apolka maszkjairól ez a fekete-fehér fotósorozatom, amely egy közös interjúval egészül ki.
Fogadjátok szeretettel!
Erdős Juci: - Mesélnél egy kicsit a maszkokról? Mi a szerepük, miért éppen maszkokat készítettél a legújabb projektedben?
Erős Apolka: - Önmagunk előtt meztelenek vagyunk, de tudatosan kell nyitva tartani a szemünk, hogy meg is lássuk magunkat. Hunyorgunk, be- becsukjuk a szemünk, talán el is fordulunk. Máskor csak elégedetten mosolygunk a látványra. Nem a felszínre, hanem az összképre, arra folyamatosan épülő egészre, amik mi magunk vagyunk.
Juci: - Milyen gondolatok, eszmék, vágyak keltek életre a maszkjaid és a modell egyesítése által?
Apolka: - A női test nem egy megkomponált sziluett, Ő itt Kriszta, aki a bizalmába fogad formái, gesztusai, mozdulatai megmutatásával.
Juci: - Mi a fő mondanivalója, üzenete annak, hogy anyaszült meztelenül látható a női test?
Apolka: - A meztelenség egyfajta mindenség. Tisztaság és őszinteség.
Juci: - Szobrászként és egyben nőként is fontosnak tartod a nők megmutatását?
Apolka: - Juci szeme, objektíve a nőben rejlő mély rétegre fókuszál. Nem aktfotók és nem is műtárgy-fotók a sorozat képei, sokkal inkább a pucér önmagunk, testi-lelki valónk látásának (meglátásának) kivetülése.
Juci: - Van esetleg valami üzeneted, amit szívesen elmondanál még? Akár a maszkokról, a nőkről, ezek egységéről?
Apolka: - Önmagunk előtt pőrén állunk, de keressük-e ezt az őszinte képet? Keressük-e másban és önmagunkban?
Nem veszünk-e bele a felszín világába, a társadalmunk ablakaiba jól illeszthető, megfelelő sziluettek rétegébe?
A szobrászat évezredek óta eszköze az idea, az eszme előtti alázatnak.
Apolka: - Vissza is kérdeznék: Mit jelent neked a nő képe?
Juci: - Egy érzést. Egy kimeríthetetlen tartományt, lelkek árnyalatait, melyeket képpé formálhatok.
Apolka: - Én sosem egy sík képet látok, amikor a fotóid nézem, hanem egy történetet.
Juci: - Azt vallom, hogy minden képnek és minden embernek van egy története. Igyekszem ezeket előcsalogatni a fotózásaim során, hogy a hölgyek szemeiben csillogjon lelkük sokszínűsége, és büszkeséggel töltse el őket, hogy mennyi mindent megéltek már. Akár lányok, akár nők, vagy asszonyok, a büszkeség mindenkinek jár.
Apolka: - Jól érzem, hogy a fókusz sosem a hámrétegen, hanem a lelken van?
Juci: - Jól érzed, bizony. Akár ruhás, akár akt fotókat készítek, akkor is igyekszem nem csak a húst, a testet megjeleníteni, hanem valami pozitív üzenetet, érzést. A legfontosabb számomra, hogy segítsek a nőknek békébe, harmóniába kerülni önmagukkal és erre egy beszélgetéssel megfűszerezett fotózás, ahol megmutatom nekik, milyen értékeik, kisugárzásuk van, a legjobb mód lehet.
|
|